„A7–11 évesek legyenek képesek különböző tárgyakat, embereket, eseményeket különböző nézőpontból bemutatni a média variációs lehetőségeinek kihasználásával.”
Ez a szöveg tantervi részlet Nagy-Britanniából, ahol 1990-től a média kötelezően oktatott műveltségi területté vált.
„Figyelemre méltó, hogy a hazai oktatási rendszer követelményei között nem szerepel a 6–12 éves gyerekek médianevelése” (M. Tóth Géza, 1998.) Ez azért is különös, mert Európa gazdaságilag fejlett országainak tantervi rendszere a kisiskolás korú gyerekek médiaoktatására nagy gondot fordít. Ez az a korosztály, amely az audiovizuális média hatásaival szemben a legvédtelenebb. Szüleik, akik már jórészt maguk is a „képcső-nemzedékek” közé tartoznak, sem mindig képesek a gyermekeik számára esetleg káros hatású hang— és képözönt megszűrni. Afő feladat az, hogy tanuljunk meg okosan együtt élni a médiumokkal, megtanítani kezelni azokat, s okosan használni gyerekeink (irányított és ön) én-építkezéséhez.
Aszelektálási, feldolgozási, beépítési készségek kialakításában nagy szerepe van a médiapedagógiától, -pszichológiától muníciót kapó pedagógusoknak. Mindezek miatt is nagy jelentőségű a tanárjelöltek médiaorientációja, az ilyen szakirányú képzés és gyakorlati felkészítés.
Aszerző
