hu
Books
Székely-Nagy György

Egy nyár

2017: Agárdi Kristóf formatervező egyetemista, és van egy világmegváltó álma, a SMAFU. Hogy megvalósíthassa, a Nagy Szerelem, Emőke maga küldi őt külföldre. Az Erasmus program keretében Bristolba érkezik, ahol a University of West England hallgatója lesz és összeszedi a Csapatot: a kínai Zsint, a baszk Gorkát és az angol Liamet. Élik az egyetemisták életét — lányok, tanulás, bulik.
Minden jól halad, Kristóf nyári munkát vállal az annyira vágyott Cornwallban. Megismerkedik az alakja és egy rejtélyes, őt lejárató videó miatt önbizalom-hiányos Micivel és családjával, akik a Margareth Farmot vezetik. Később Kristóf is ide áll be dolgozni, mindenhol segít, ahol csak tud. Mici kalauzolásával Cornwall legszebb helyeire kirándulnak, egyre fontosabbak lesznek egymásnak, de még messze a szerelem.
Közben széthull a SMAFU csapata, Kristóf belátja, olyan álomra van szüksége, amely felemeli, nem pedig lehúzza. Fényes esküvő, Mangalica- nap és még sok bonyodalom vár rá, mindegyiket magyarosan megoldja, úgymond okosban. Amikor végre igazán közel kerülne Micihez, egy másik szakmai álom miatt útra kell kelnie. Megegyeznek: pontosan egy év múlva találkoznak, ha még akkor is fontosak egymásnak. Vajon melyikük lesz ott a megbeszélt helyen?

Székely Nagy György napjainkban játszódó új regénye igazi nyári olvasmány. Olykor könny, máskor mosoly. Csodás helyekre visz el, és arra int: mindig előre nézzünk, mert a jövő arra található.
284 бумажные страницы
Дата публикации оригинала
2021
Год выхода издания
2021
Издательство
Erawan Könyvkiadó
Уже прочитали? Что скажете?
👍👎
fb2epub
Перетащите файлы сюда, не более 5 за один раз